BÉT - Elemző: a nemzetközi piacokhoz képest alulteljesítő volt a BUX

Gazdaság, 2022.09.26

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,55 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 38 528,86 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, 0,33 százalékos csökkenésével a BUX-index alulteljesített a nemzetközi piacokhoz képest.

A vezető részvények közül a Molban volt nagy fordulat, ugyanis míg délelőtt több mint 2 százalékos mínuszban volt a cég árfolyama, a nap végén a papír 0,75 százalékos pluszban zárt. Az elemző szerint mindez összefügg az olaj árának változásával.

Varga Zoltán, az OTP eséséről megjegyezte, komoly recessziós félelmek vannak globálisan és Magyarországon is, ezek pedig nem tesznek jót a bankszektor papírjainak.

A Mol 18 forinttal, 0,75 százalékkal 2428 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 104 forinttal, 1,25 százalékkal 8224 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,67 százalékkal 298 forintra esett, forgalma 63,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,20 százalékkal 7415 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3634,32 ponton zárt hétfőn, ez 50,44 pontos, 1,37 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!