BÉT - Elemző: alulteljesített a magyar tőzsde

Gazdaság, 2020.09.24

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 617,38 pontos, 1,90 százalékos csökkenéssel, 31 898,01 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulat kedvezőtlen, különösen Európában, de a BUX nagyobb mínuszban zárt, mint a vezető európai tőzsdeindexek.

A hazai indexet főként a Mol és az OTP húzta le, és a BÉT erős forgalmát is elsősorban ez a két papír generálta. A Mol kilátásait elemzői leminősítés rontja, az OTP árfolyama pedig annak ellenére is esett, hogy a bank vezérigazgató-helyettese szerint kimondottan alacsony lesz a nem teljesítő hitelek aránya - fejtette ki a szakértő.

A Mol 66 forinttal, 4,08 százalékkal 1552 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 2,20 százalékkal 8880 forintra esett, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,82 százalékkal 365 forintra gyengült, forgalma 219,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,44 százalékkal 6830 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3242,40 ponton zárt csütörtökön, ez 70,11 pontos, 2,12 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!