BÉT - Elemző: korrekcióval indulhat a kereskedés

Gazdaság, 2021.01.11

Negatív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy két hete folyamatosan emelkedik a BUX index, azonban hétfőn negatív nyitás jöhet a nemzetközi befektetői hangulat némi romlása miatt.

A vezető részvények közül meghatározó ellenállási szint közelébe ért a Mol és az OTP árfolyama, előbbi esetében 2500 forintnál, utóbbi grafikonján 14 ezer forintnál található fontos akadály. A technikai kép alapján folytatódhat a Richter emelkedése, ehhez a 7580 forintos szintet kellene áttörni. A Magyar Telekom jegyzése lendületesen emelkedett a pénteki kereskedésben, hétfőn kisebb korrekció jöhet az árfolyamában - mutatott rá Varga Zoltán.

A Mol tovább vette magát, a pénteki kereskedésben 230 ezer saját részvényt vásárolt a társaság, az átlagárfolyam ezúttal 2423,2 forint volt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 492,51 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 44 393,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 20 forinttal, 0,82 százalékkal 2446 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,16 százalékkal 13 950 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 17,5 forinttal, 4,54 százalékkal 403 forintra emelkedett, forgalma 470,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,67 százalékkal 7550 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!