BÉT - Emelkedésre, kivárásra számítanak a szakértők a tőzsdén

Gazdaság, 2018.11.30

Emelkedésre, kivárásra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők, a kereskedésben meghatározó lesz a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasági erőcentrum (G20 országcsoport) pénteken kezdődő csúcstalálkozója.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában közölte: továbbra is pozitívak a kilátások a budapesti tőzsdén, annak ellenére, hogy lényegében 1 hónapja érdemi korrekció nélkül emelkednek az árfolyamok. A vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni a Richter mozgását - jelezte.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a pénteki kereskedésben már a G20-ak hétvégi Buenos Aires-i csúcstalálkozójára irányul a befektetők figyelme, amitől megoldásokat várnak a tőzsdéket az utóbbi időkben megterhelő világkereskedelmi ellentétekre. Az esemény csúcspontja lesz, hogy szombaton várható Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnökének és Hszi Csin-ping kínai elnöknek a találkozója, emiatt visszafogottság jellemzi a nemzetközi piacokat. A tárgyalások kimenetele nem ismert, így inkább kivárás lehet - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,38 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 39 861,63 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt. A Mol 12 forinttal, 0,38 százalékkal 3178 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 452 forintra esett, forgalma 631,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,87 százalékkal 5460 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!