BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Gazdaság, 2020.05.15

A nemzetközi befektetői hangulat javulásával párhuzamosan  a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is felfelé vehetik az irányt az árfolyamok a kétnapos csökkenés után pénteken az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán, az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyama csütörtökön 9 ezer forint alatt zárt, ha a részvény árfolyama pénteken erősödni tud, akkor további emelkedés várható, ellenkező esetben viszont a csökkenésről szólhatnak a következő napok.

A Mol csütörtökön 1992 forinton zárt, de az elemző szerint a részvények ára könnyedén ismét meghaladhatja a 2000 forintot. A Richter jegyzése a 6800-7000 forintos sávba szorult be, a két szélső értékre érdemes figyelni a pénteki kereskedésben. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,18 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel, 34 144,57 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,40 százalékkal 1992 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 2,42 százalékkal 8875 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 7 forinttal, 1,75 százalékkal 393 forintra gyengült, forgalma 156,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 6935 forintot ért, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!