BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Gazdaság, 2020.06.02

A rendkívül kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett emelkedéssel nyithatnak a hazai vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP a pénteki negatív korrekció után kedden ismét a 10 600 forintos szint felé veheti az irányt. A Mol technikai képe viszont negatív, miután a részvény árfolyama letörte a 2000 forintnál húzódó támaszát.

Hozzátette, a Richter egyelőre a 6800 forintos szint környékén egyensúlyoz, a következő támasz 6600 forintnál, míg az ellenállási szint 7000 forintnál húzódik.

A Magyar Telekom 400 forint alatt zárt pénteken, így továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat a jegyzése.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 464,76 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 35 875,71 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 33,2 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 17 forinttal, 0,86 százalékkal 1970 forintra csökkent, 9,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,99 százalékkal 10 370 forintra esett, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 7,50 forinttal, 1,87 százalékkal 393 forintra gyengült, forgalma 352,9 millió forint volt. A Richter-papírok 45 forinttal, 0,67 százalékkal 6810 forintra erősödtek, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!