BÉT - Emelkedéssel kezdhet a BUX

Gazdaság, 2022.12.01

Emelkedéssel kezdhet a pénteki nyitást követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence a befektetői hangulat javulása miatt számít a BUX növekedésére. Ezzel együtt a vezető részvények is erősödhetnek, az OTP előtt a 11 ezer forintos, a Mol árfolyamában a 3 ezer forintos szint a következő ellenállás. A Richter célba veheti a 8500 forintot, a Magyar Telekom értéke először 335 forintig, később 345 forintig emelkedhet - tette hozzá.

A BUX 203,57 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 45 984,19 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 30,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,08 százalékkal 2820 forintra erősödött, 5,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,47 százalékkal 10 750 forintra nőtt, forgalmuk 14,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,30 százalékkal 331 forintra csökkent, forgalma 235,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,36 százalékkal 8450 forintra emelkedett, a részvények forgalma 9,7 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!