BÉT - Emelkedéssel zárt a magyar piac

Gazdaság, 2019.06.17

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,31 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 40 764,49 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma alacsony, 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: a BUX a nemzetközi piaci hangulattól függetlenül erősödni tudott. A Magyar Telekom "kilógott" közel 2 százalékos emelkedésével. Az OTP az elmúlt napok kissé gyengébb teljesítménye után kicsit emelkedett. Kiszűrve annak hatását, hogy a Molról hétfőn esett le az osztalékszelvény, és emiatt 142 forint lejött a részvényárfolyamból, az olajpapír is pozitív tartományban van - tette hozzá. A Richter ugyanakkor továbbra sem akar magára találni, ötezer forintos támaszszintjét közelíti, szerdán, a 100 forint körüli osztalékszelvény leesése után akár az ötezer forintos lélektani szinten is áteshet az árfolyam - mondta.

A Mol 120 forinttal, 3,67 százalékkal 3150 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,17 százalékkal 12 120 forintra erősödtek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 8 forinttal, 1,92 százalékkal 425 forintra nőtt, forgalma 221,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,49 százalékkal 5040 forintra esett, forgalmuk 356,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4325,66 ponton zárt hétfőn, ez 83,42 pontos, 1,97 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hétfőn megindult a kereskedés az MKB Bank törzsrészvényeivel a standard kategóriában, de nem volt még kötés a papírokra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!