BÉT - Emelkedést vár az elemző nyitáskor

Gazdaság, 2020.07.09

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence szerint a kedvező nemzetközi hangulat élénkítheti a keresletet a magyar részvénypiacon. Az OTP elérheti a 11 ezer forintos szintet, a Richter pedig a 6800 forintot - tette hozzá. A Magyar Telekom és a Mol árfolyamában ugyanakkor nem vár jelentős elmozdulást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,68 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 35 932,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 44 forinttal, 2,41 százalékkal 1866 forintra erősödött, 840,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 920 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,52 százalékkal 381 forintra gyengült, forgalma 31,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,60 százalékkal 6695 forintra nőtt, forgalmuk 818,7 millió forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!