BÉT - Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a BUX

Gazdaság, 2021.07.04

Emelkedő forgalom mellett 941,05 pontos, 1,94 százalékos csökkenéssel, 47 520,42 ponton zárta a hetet Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe.

A részvényforgalom 45,76 milliárd forintról 46,41 milliárd forintra nőtt. A vezető részvények árfolyama a stagnáló Magyar Telekom kivételével csökkent.

A BÉT alacsony forgalommal, részvényindexe enyhe csökkenéssel kezdte a hetet. A BUX visszaesése a következő napokban már meghaladta az 1 százalékot, miközben a forgalom is nőtt, szerdán elérte az átlagos szintet. Csütörtökön emelkedéssel zárt a tőzsde, de a hét utolsó napja ismét jelentős csökkenéssel és alacsony forgalommal fejeződött be.

Az Equilor Befektetési Zrt. a javuló növekedési várakozásokat emelte ki a tőzsdei kereskedést befolyásoló heti hírek közül. A BUX a kedvező kilátások ellenére nem lépett följebb, így nem dőlt meg az 50 ezer pontos álomhatár. Varga Zoltán elemző a BUX csökkenését azzal magyarázta, hogy a korábbi hetek erőteljes növekedése után most visszakorrigált a BÉT. Ennek tudható be az is, hogy a belföldi részvénypiac a héten alulteljesített a nyugatiakhoz képest, amelyek emelkedéssel fejezték be a hetet - tette hozzá.

A nemzetközi hangulat a CIB heti összefoglalója szerint is kedvező volt, az amerikai tőzsdék mindegyike erősödéssel zárt, de - mint írták - a befektetők aggódnak a járvány kiújulása miatt. A kockázatvállalási hajlandóság emiatt kissé csökkent, de az elemzések szerint inkább azokat a piacokat fenyegeti a visszaesés, amelyeket súlyosabban érinthet egy újabb fertőzéshullám - hangsúlyozták.

A héten egyedül a Magyar Telekom kerülte el a gyengülést, árfolyama 424 forint maradt, a forgalma meghaladta a 652 millió forintot.

A Richter árfolyama 0,63 százalékot gyengülve 7870 forinton állt meg, több mint 7,422 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol 0,75 százalékot gyengült, részvényei 2380 forinton zártak pénteken, heti forgalma megközelítette a 6 milliárd forintot.

Legnagyobb mértékben, 3,94 százalékkal az OTP gyengült, 16 090 forintos árfolyamon zárta a hetet. A részvények forgalma 29,588 forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,30 százalékkal nőtt, a hetet 3 830,52 ponton zárta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!