BÉT - Enyhe csökkenésre, iránykeresésre számítanak az elemzők

Gazdaság, 2019.05.16

Enyhe csökkenéssel, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy enyhe mínuszban nyithat a BUX-index, a nap folyamán a kereskedés irányát a nemzetközi hangulat határozza majd meg.

A blue chipek közül kiemelte az OTP-t, amely az elemző szerint csütörtökön akár a 12 500 forintnál található ellenállási szintjét is tesztelheti.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában közölte, a szerdai erősödés után csütörtökön iránykereséssel nyithat a magyar tőzsde.

A vezető részvényekről megjegyezte, jó hír az OTP részvényeknél, hogy a bankpapírok szerdán jelentős forgalom mellett nagy mértékben tudtak emelkedni. A Mol a 3200 forintnál húzódó ellenállását tesztelte szerdán, de az erősödés ellenére sem vitte még át azt a szintet. A Richter árfolyama szerdán stagnált, ám a forgalom az átlagnál magasabb volt. A Telekom elenyésző forgalom mellett 0,5 százalékot csökkent, az elemző szerint csütörtökön folytatódhat a kis forgalom melletti eladás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,71 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 40 291,35 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt. A Mol 14 forinttal, 0,44 százalékkal 3196 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,33 százalékkal 12 210 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 428 forintra csökkent, forgalma 207,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 5125 forintot ért, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!