BÉT - Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Gazdaság, 2020.09.23

Enyhe emelkedést vár a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárja szerint a nemzetközi befektetői hangulat némileg javult, ugyanakkor a magyar vezető részvények technikai képe továbbra sem mondható pozitívnak. Az OTP kedden végül csökkenéssel zárt, és hamarosan újra a 9 ezer forintos támaszt tesztelheti. A Mol jegyzése továbbra is az 1600-1650 forintos tartományban mozog, a támaszt nem törte le, onnan felpattant a keddi kereskedésben. A Richter árfolyama a 6400-6600 forintos szintek között mozog, míg a Magyar Telekom a 355-370 forintos tartományban.

Az elemző felidézte azt is, hogy kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A kamatszinteken a várakozásoknak megfelelően nem változtattak, de a megjelent közlemény több fontos, új információt tartalmazott. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ez egyfajta üzenetként tekinthető arra vonatkozóan, hogy nem tévesztik szem elől az inflációs célokat, ugyanakkor továbbra is dezinflációs hatásokat várnak az idei év utolsó negyedévében - tette hozzá.

Megjelentek a friss inflációs jelentés keretszámai, az idei évre 5,1-6,8 százalékos gazdasági visszaesést várnak a döntéshozók, amelyet jövőre 4,4-6,8 százalékos bővülés követhet. Felfelé, az idén 3,2-3,3 százalékosról 3,5-3,6 százalékosra módosították az inflációs prognózist, jövőre 3,4-3,6 százalékos, 2022-ben 3 százalékos drágulást várnak. A jegybank várakozásai szerint a GDP-arányos költségvetési hiány 7,0-7,5 százalékos lehet idén, az államadósság értelemszerűen emelkedik, azonban 2021-től ismét csökkenő pályára állhat - jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,54 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 296,74 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 36 forinttal, 2,25 százalékkal 1635 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,51 százalékkal 9150 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom részvény árfolyama nem változott, 367 forintot ért, forgalma 190,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,39 százalékkal 6500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3285,60 ponton zárt kedden, ez 68,27 pontos, 2,12 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!