BÉT - Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Gazdaság, 2024.05.28

Enyhe emelkedéssel, iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 957,54 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 69 803,67 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében azt írta, hogy az OTP árfolyamában 18 ezer forintnál látható fontos ellenállás, amelynek áttörése esetén viszonylag nagy tér nyílna felfelé. Lefelé 17 845 forintnál húzódik rövid távú támasz. Hétfőn az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,58 százalékkal 17 950 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Mol részvényeit a hétfői emelkedés után 10 forint választja el a 2860 forintnál húzódó 200 napos mozgóátlagtól, 2840 forintnál pedig támasz található - írta az elemző. Az olajrészvény az előző kereskedési nap 50 forinttal, 1,79 százalékkal 2850 forintra erősödött, 958,4 millió forintos forgalomban.

A Richter-papírok árfolyama hétfőn 125 forinttal, 1,33 százalékkal 9515 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A keddi kereskedésben az elemző szerint a 9585 forintos ellenállási szintre érdemes figyelni.

A Magyar Telekom a 957-972 forint közötti sávban mozoghat kedden. A távközlési papír árfolyama hétfőn 1 forinttal, 0,1 százalékkal 971 forintra csökkent, forgalma 305,2 millió forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!