BÉT - Esett a BUX, új történelmi csúcson az OTP

Gazdaság, 2018.12.05

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,03 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 40 670,44 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, az amerikai tőzsdék zárva tartanak a múlt héten elhunyt George H. Bush néhai amerikai elnök tiszteletére elrendelt gyásznap miatt.

Mint kifejtette, kedden 3 százalék feletti esés volt az amerikai piacokon, ami előrevetítette, hogy szerdán negatív lesz a hangulat a világ tőzsdéin. Ez be is következett, a nyugat-európai indexek több mint 1 százalékos eséssel zártak.

Hozzátette, ehhez képest a BUX viszonylag jól "muzsikált", csak 0,67 százalékos veszteséget szenvedett el. Az OTP ugyanakkor zárásra újabb történelmi csúcsra tudott emelkedni, 11 850 forinton zárt - emelte ki.

A Mol árfolyama 62 forinttal, 1,93 százalékkal 3144 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 850 forintra erősödtek, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 2 forinttal, 0,44 százalékkal 452 forintra esett, forgalma 750,2 millió forint volt.

A Richter-papírok 20 forinttal, 0,35 százalékkal 5740 forintra gyengültek, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3838,94 ponton zárt szerdán, ez 91,11 pontos, 2,32 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!