BÉT - Felülteljesített a BUX a nemzetközi tőzsdékhez képest

Gazdaság, 2021.09.17

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,60 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 52 376,91 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi hangulat negatív volt pénteken, elfáradtak a részvénypiacok. A magyar tőzsdének sikerült felülteljesítenie, a korábban alulteljesítő Richter árfolyama jelentősen emelkedett. A Mol és az OTP a nemzetközi hangulatot követte, a Magyar Telekom is csökkent.

Az Equilor elemzője szerint a részvény- és a devizapiac jövő héten egyaránt izgalmas lesz, kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, szerdán pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tart kamatdöntő ülést. A döntések és bejelentések függvényében komoly mozgások várhatók - tette hozzá.

A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2436 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 0,96 százalékkal 18 110 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,06 százalékkal 427 forintra gyengült, forgalma 659,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,00 százalékkal 8755 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4404,20 ponton zárt pénteken, ez 25,71 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!