BÉT - Folytatódott az emelkedés

Gazdaság, 2020.06.23

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,72 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 37 595,83 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A BÉT a múlt hetet csökkenéssel zárta, és az MTI-nek nyilatkozó elemzők a hétfőre is visszaesést valószínűsítettek. A részvénypiac ennek ellenére a zárásra felülteljesítette s nyugati piacokat, és kedden már a szakértők is enyhe emelkedésre számítottak a nyitást követően. A BÉT a zárásig ismét a várakozásokon felül teljesített.

A Mol 41 forinttal, 2,17 százalékkal 1933 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,29 százalékkal 11 750 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 393,50 forintra csökkent, forgalma 267,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6820 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3535,49 ponton zárt kedden, ez 29,30 pontos, 0,84 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!