BÉT - Jelentős emelkedéssel zárt a tőzsde

Gazdaság, 2021.03.18

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 961,28 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 44 465,75 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a csütörtöki kereskedést szokatlanul erősnek, a részvényárfolyamokat pedig masszívan felülteljesítőnek nevezte. Bosnyák Zsolt szerint mindez annak köszönhető, hogy a kormány a befektetői várakozásokkal ellentétben nem jelentett be újabb védekező intézkedéseket, és helyi szinteken sem szigorította a korlátozásokat.

Csütörtökön a Mol 48 forinttal, 2,23 százalékkal 2200 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 2,62 százalékkal 13 700 forintra nőtt, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 81,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 2,48 százalékkal 8870 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3730,13 ponton zárt csütörtökön, ez 8,02 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!