BÉT - Jelentősen emelkedett a BUX

Gazdaság, 2022.06.28

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 979,65 pontos, 2,48 százalékos emelkedéssel, 40 481,51 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a BUX emelkedését elsősorban az OTP erősödésével magyarázta. A bank részvényeinek értéke a keddi alapkamat-emelést követően kezdett nőni, a forint árfolyamára ugyanakkor alig hatott a jegybanki döntés - mondta Török Lajos.

A Mol 80 forinttal, 2,75 százalékkal 2992 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 332 forinttal, 3,94 százalékkal 8750 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,76 százalékkal 325,50 forintra csökkent, forgalma 143,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,87 százalékkal 7090 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3775,06 ponton zárt kedden, ez 11,06 pontos, 0,29 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!