BÉT - Jelentősen esett az összes vezető részvény

Gazdaság, 2020.02.28

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2449,76 pontos, 5,74 százalékos csökkenéssel, 40 229,64 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 36,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a koronavírus miatti aggodalom elérte a Budapesti Értéktőzsdét (BÉT), és a hétfői kezdés iránya is kiszámíthatatlan. Varga Zoltán a járványveszély okozta eladási hullámmal magyarázta, hogy a hét utolsó napját rég nem látott eséssel fejezte be a magyar részvénypiac. A kereskedést eddig is meghatározták a koronavírus terjedéséről érkező hírek, ám a BÉT eddig jellemzően felülteljesített a nyugati tőzsdékhez képest, míg most nagyobbat esett - tette hozzá.

A szakértő az MTI kérdésére megjegyezte, hogy nem tartja kizártnak a visszaerősödést, de egyelőre nem látni a fordulat lehetőségét. Várakozása szerint a befektetői hangulat alakulása a következő napokban is a járvánnyal kapcsolatos hírektől függ majd.

A Mol 94 forinttal, 3,82 százalékkal 2364 forintra csökkent, 5,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 1060 forinttal, 7,39 százalékkal 13 290 forintra esett, forgalmuk 20,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 21 forinttal, 5,01 százalékkal 398 forintra gyengült, forgalma 2,0 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 420 forinttal, 6,33 százalékkal 6215 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 7,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3399,23 ponton zárt pénteken, ez 2,02 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!