BÉT - Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés

Gazdaság, 2019.11.12

Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az ázsiai piacokon kisebb emelkedés rajzolódik ki, hasonló figyelhető meg a határidős indexeken is, így az európai és a magyar részvénypiacok is enyhe emelkedéssel indulhatnak.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint is kisebb emelkedés jöhet.

Felidézte, hogy hétfőn folytatódott a pénteken indult negatív korrekció a BÉT-en. Miután egy héttel korábban pénteken új történelmi rekordot ért el a magyar részvényindex, profitrealizálás indult, amelyet a kissé elbizonytalanodó nemzetközi befektetői hangulat is segített - tette hozzá.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 14 000 forintos támasz letört, a következő fontos szint 13 500-13 600 forint között húzódik. A Molnál a 3000 forintos támaszra érdemes figyelni, letörése esetén akár 2950 forintig is visszaeshet a jegyzés, a papír ellenállási szintje 3040-3050 forint között található. A Richter árfolyama 5600 forint közelében mozog, támasz 5500 forintnál, míg ellenállási szint 5650 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama a 435-440 forintos sávba szorult be az elmúlt napokban, továbbra is e két szintre kell figyelni, amerre kitör az árfolyam, abba az irányba indulhat egy kisebb trendszerű mozgás - jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,75 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 43 038,67 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP esett. A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,79 százalékkal 3020 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,42 százalékkal 13 840 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 440 forintra erősödött, forgalma 812,6 millió forint volt. A Richter-papírok 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5580 forintra gyengültek, forgalmuk 717,6 millió forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!