BÉT - Kivárás és iránykeresés várható a tőzsdéken

Gazdaság, 2019.07.10

Elemzők szerint kivárás és iránykeresés várható a tőzsdék kereskedésében szerdán, a magyarországi piacra a nemzetközi folyamatok lehetnek hatással.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az ázsiai piacok összességében vegyes képet mutatnak, a piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének délutáni kongresszusi meghallgatására várnak. Éppen ezért a szerdai nyitáskor kivárásra, minimális csökkenésre lehet számítani.

Hozzátette: a Fed-elnök beszéde határozhatja meg a szerdai tőzsdei mozgásokat, a nemzetközi folyamatok hathatnak majd a magyar tőzsdére.

Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárja szerint iránykereséssel kezdheti a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a vegyes nemzetközi hangulat árnyékában.

Felidézi, hogy az OTP-nek továbbra sem sikerült áttörnie a csökkenő trendcsatorna felső szárát, így a trendfordulós jelzésre egyelőre várni kell. Szerdán folytatódhat a negatív korrekció a banki papírnál, a csökkenést a 11 984 forintos szinten húzódó 30 napos mozgóátlag állíthatja meg, melyet már kedden is tesztelt az árfolyam.

A Richter folytatta a csökkenést, az 5000 forintos támasz tesztelésére is sor kerülhet a közeljövőben, a Mol kedden jelentős mínuszban zárt, akár 2900 forint alá is kerülhet a jegyzés a napokban. A 4iG kedden bejelentette a T-Systemsre vonatkozó felvásárlási szándéknyilatkozatát, erre a hírre a Telekom 430 forint fölé is emelkedett, végül kisebb pluszban, 424,5 forinton zárt, így szerdán a 425 forintnál húzódó ellenállás szignifikáns áttörésével próbálkozhat az árfolyam - írja Tóth Bálint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,63 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 40 327,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama kedden 82 forinttal, 2,69 százalékkal 2964 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,49 százalékkal 12 090 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 8 forinttal, 1,92 százalékkal 424,50 forintra erősödött, forgalma 371,9 millió forint volt. A Richter-papírok 40 forinttal, 0,78 százalékkal 5100 forintra gyengültek, forgalmuk 573,9 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4432,41 ponton zárt kedden, ez 52,37 pontos, 1,17 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!