BÉT - Szakértő: kis emelkedéssel zárt a BUX

Gazdaság, 2019.02.21

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,65 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 40 721,48 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Demjén Ottó, az OTP Treasury osztályvezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: semleges volt a nemzetközi hangulat, a BUX kis emelkedéssel zárt. A szakértő kiemelte: a vezető részvények közül a Richter erősödött leginkább, és pluszban tudott zárni az OTP is, a Mol és a Magyar Telekom árfolyama viszont gyengült.

A Mol 26 forinttal, 0,78 százalékkal 3306 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,77 százalékkal 11 710 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,74 százalékkal 468,50 forintra esett, forgalma 900,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,85 százalékkal 5500 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3835,44 ponton zárt csütörtökön, ez 1,93 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!