Biden nem készül az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás azonnali felmondására

Gazdaság, 2020.12.02

    Washington, 2020. december 2., szerda (MTI/Reuters) - Nem készül a januárban aláírt amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás azonnali felmondására, sem pedig a kínai exportcikkekre kivetett pótvámok visszavonására Joe Biden.

Az Egyesült Államok várható elnöke a The New York Times című újságnak adott, szerdán közölt nyilatkozatában elmondta, hogy első számú feladatának tekinti egy nagyvonalú gazdaságösztönző csomag elfogadását a szövetségi törvényhozásban. Ezt még azelőtt szeretné keresztülvinni, hogy január 20-án hivatalba lép.

Kínával kapcsolatban kijelentette, hogy időre van szüksége átgondolni a lehetőségeket, így nem tesz azonnali lépéseket, és nem változtat a vámokon. Azt azonban leszögezte, hogy fel fog lépni Kína olyan "ártalmas gyakorlatai" ellen, mint a szellemi tulajdon ellopása, a termékdömping, a vállalatok tisztességtelen állami támogatása vagy éppen a technológiai transzferek kikényszerítése.

Joe Biden szükségesnek tartja, hogy kétpárti konszenzust alakítsanak ki és a kormányzati erőfeszítéseket a kutatás-fejlesztésbe, az infrastruktúrába és az oktatásba való beruházásokra összpontosítsák, hogy az amerikai vállalatok hatékonyabban tudjanak versenyezni a kínai riválisokkal.

Donald Trump távozó elnök több lépést is tett annak érdekében, hogy rákényszerítse Bident egy keményvonalas irányvonalra Kínát illetően. Ebben pedig támogatja a szövetségi törvényhozás, amelyet ugyancsak a Kína-ellenesség jellemez.

A képviselőház várhatóan éppen szerdán szavaz arról a törvényjavaslatról, amely kiszorítaná az amerikai tőzsdékről azokat a kínai nagyvállalatokat, amelyek beszámolója nem felel meg az amerikai számviteli szabványoknak. A jogszabály három évet biztosítana az olyan nagyvállalatoknak, mint például az Alibaba, a Pinduoduo és PetroChina, hogy megfeleljenek az előírásoknak, különben kivezetik részvényeiket az amerikai tőzsdékről.

Donald Trump és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes Washingtonban január közepén írta alá a két ország közötti kereskedelmi részmegállapodást, de az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok több kulcsfontosságú vitás kérdése továbbra is megoldatlan maradt.

Az egyezség központi elemét Kína azon kötelezettségvállalása képezi, hogy két év alatt 200 milliárd dollárral emeli amerikai importjának értékét, hogy csökkenjen a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult amerikai hiány, amely 2018-ban 420 milliárd dolláron tetőzött.

Cserébe az Egyesült Államok vállalta, hogy mégsem vezet be 10 százalékos pótvámot évi 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre, 120 milliárd dollár értékű áru esetében pedig megfelezi, 7,5 százalékra mérsékli a pótlólagos vámot. Ugyanakkor továbbra is 25 százalékos pótvámot tart fenn évi 250 milliárd dollár értékű kínai termékre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!