Brexit - Bank of England-alkormányzó: tavaly minden negyedévben csökkent a beruházási érték

Gazdaság, 2019.05.21

Tavaly egész évben csökkent a brit gazdaságban végrehajtott beruházások értéke, ami példátlan nem recessziós időszakokban - mondta a Bank of England helyettes kormányzója.

Ben Broadbent, a brit jegybank pénzügypolitikáért felelős alkormányzója a londoni Imperial College egyetem üzleti tagozatán mondott hétfő esti beszédében elmondta: a Bank of England által a vállalati szektor döntéshozóinak körében, hétezer üzleti vállalkozás bevonásával elvégzett legutóbbi felmérés kimutatta, hogy a vizsgálatban részes cégeknek több mint a fele a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát a három legjelentősebb kockázati forrás közé sorolja.

E vállalatok megítélése szerint a legsúlyosabb negatív hatást az üzleti tevékenységre az gyakorolná, ha Nagy-Britannia a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az alsóház által eddig háromszor visszautasított megállapodás és így az egyezmény által előirányzott átmeneti időszak nélkül lépne ki az Európai Unióból.

Boradbent szerint az ebből eredő idegesség a Brexitről döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás utáni egy évben még nem szűrődött át a hivatalos beruházási kimutatásokba; az üzleti beruházások értéke 2017 végén 3 százalékkal magasabb volt, mint 2016 közepén.

Ez is azonban jóval gyengébb beruházási aktivitás volt, mint más országokban, és gyengébb volt azoknál az ütemeknél is, amelyeket a brit gazdaság korábbi expanziós időszakaiban mértek - mondta előadásában a Bank of England kormányzóhelyettese.

Broadbent szerint ezután a brit gazdaságban végrehajtott beruházások értéke elindult lefelé, és mind a négy tavalyi negyedévben folyamatosan csökkent.

Recessziós időszakokon kívül még nem volt példa a beruházások ilyen hosszú folyamatos visszaesésére a brit gazdaságban - hangsúlyozta a jegybanki vezető.

Broadbent figyelmeztette a megállapodás nélküli kilépést szorgalmazó keményvonalas Brexit-párti politikusokat, hogy ha szándékosan olyan megoldást választanak, amelyet az üzleti vállalkozások a lehetséges legrosszabbnak tartanak, akkor növekedne annak a valószínűsége, hogy a Brexit-bizonytalanság miatt eddig csak halasztott beruházási programokat a cégek véglegesen törlik.

Erre a kockázatra a brit üzleti szektor képviseletei is felhívták már a brit kormány figyelmét.

Carolyn Fairbairn, a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója nemrégiben kijelentette: a CBI tagvállalatainak 80 százaléka máris halasztja, sőt törli nagy-britanniai beruházásait a Brexit-folyamat bizonytalanságai miatt.

Az iparszövetség vezetője szerint a megállapodás nélküli Brexit gazdasági válságot okozna Nagy-Britanniában.

Mark Carney, a Bank of England kormányzója - Ben Broadbent közvetlen főnöke - egy londoni üzleti rendezvényen néhány hete azt mondta: a kilépésről döntő, 2016-ban tartott népszavazás óta nem nőtt, sőt az elmúlt egy évben 3,7 százalékkal visszaesett a brit gazdaságban végrehajtott üzleti beruházások értéke.

Carney szerint a brit gazdaság beruházási szempontból drámaian alulteljesítő történelmi és térségi összehasonlításban egyaránt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!