Brexit - Brit pénzügyminiszter: ha nem lesz megállapodás, új költségvetés kell

Gazdaság, 2018.10.28

A brit kormánynak új költségvetést kell készítenie, ha nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről az Európai Unióval - mondta vasárnap a brit pénzügyminiszter.

Philip Hammond hétfőn ismerteti a londoni alsóházban a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét.

Hammond, akit a BBC közszolgálati televízió és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió egyaránt megszólaltatott vasárnapi politikai magazinműsoraiban, mindkét interjúban elmondta: a költségvetés annak feltételezésével készül, hogy lesz Brexit-megállapodás, mivel London rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy Nagy-Britanniának jövőre megállapodás nélkül kell kilépnie az EU-ból.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány erre az eshetőségre is készenléti terveket dolgoz ki, és ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor más stratégiát kell alkalmazni a brit gazdaság jövőjére.

Hozzátette: ebben az esetben másik költségvetésre is szükség lenne az új gazdasági stratégia megalapozásához.

A pénzügyminiszter a BBC-műsorban egyenes utalást tett arra is, hogy a Brexit-megállapodás elérése esetén lehet csak szó a pénzügyi válság óta tartó költségvetési szigor enyhítéséről.

Theresa May miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt múlt havi éves kongresszusán tényként közölte, hogy "a megszorítások véget értek", ám e bejelentését számos elemző azóta megalapozatlannak minősítette.

Legutóbbi előrejelzéseikben nagy londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet arra, hogy a Brexit-megállapodás elmaradása esetén nem lennének tarthatók a jelenlegi növekedési és költségvetési várakozások.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics erről összeállított átfogó tanulmányában közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén a brit hazai össztermék (GDP) értéke már a kilépés várható időpontja utáni első teljes év, vagyis 2020 végére 2,1 százalékkal, 2023-ra 2,7 százalékkal maradna el attól a szinttől, amelyet a cég alapeseti előrejelzése szerint a brit gazdaság e két évben elérhetne.

Az Oxford Economics alapeseti prognózisa átfogó megállapodás elérésével és a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak érvényesítésével számol.

Egyes citybeli vélemények szerint a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnése akár recessziót is okozhat a brit gazdaságban.

A The UK in a Changing Europe (Az Egyesült Királyság a változó Európában) nevű, elsősorban az Európai Unió és Nagy-Britannia gazdasági-kereskedelmi kapcsolatrendszerének kutatására szakosodott londoni elemzőműhely legutóbbi tanulmánya szerint a 2007-2008-as pénzügyi válság idején csak a Bank of England - a brit jegybank - által a brit bankrendszerbe juttatott likviditásinjekció akadályozta meg a szektor összeomlását.

A ház szerint azonban most nincs olyan intézmény, amely ugyanígy készen állna a kereskedelmi rendszer megvédésére megállapodás nélküli Brexit esetén, és ebben a helyzetben egyértelműen lehetséges - bár nem elkerülhetetlen - súlyos recesszió kialakulása a brit gazdaságban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!