Brexit - Rontotta növekedési előrejelzését a brit kamarai szövetség

Gazdaság, 2019.03.18

Rontotta a brit gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzéseit a Brit Kereskedelmi Kamarák szövetsége (BCC), elsősorban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) körüli bizonytalanságokkal indokolva a döntést.

A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó szervezet hétfőn ismertetett, felülvizsgált prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) 2019 egészében 1,2 százalékkal, 2020-ban 1,3 százalékkal növekszik.

A BCC eddig érvényben volt előrejelzése 1,3, illetve 1,5 százalékos GDP-növekedéssel számolt erre a két évre.

A kamarai szervezet 2021-ben is csak 1,4 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban.

A BCC közölte: ha 2019-re szóló, rontott előrejelzése beválik, ez lesz a brit gazdaság leggyengébb éves növekedése az elmúlt tíz évben.

A kamarai szövetség új prognózisa szerint az üzleti beruházások értéke az idén 1 százalékkal csökken.

Ez ugyancsak tízévi mélypont lenne, mivel a 2009-es pénzügyi válság óta nem mértek ilyen gyenge beruházási teljesítményt a brit gazdaságban.

A Brit Kereskedelmi Kamarák hangsúlyozza: a rontott hétfői előrejelzések is arra a feltételezésre alapulnak, hogy elkerülhető a zűrzavaros, rendezetlen kilépés az Európai Unióból, ám ha más forgatókönyv valósul meg, a BCC újból módosítaná prognózisát.

A kamarai szervezet szerint máris károsította a beruházási aktivitást és az üzleti bizalmat az a tény, hogy a Brexit-folyamat ilyen késői szakaszában is még a jelenlegi mértékű bizonytalanság terheli a kilátásokat.

A BCC közölte: új előrejelzései azt mutatják, hogy a brit gazdaság megrekedt egy alacsony ívű növekedési pályán.

A londoni elemzői közösségben vannak még sokkal gyengébb, recesszió lehetőségével is számoló növekedési előrejelzések.

Az egyik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) legutóbbi helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság idei növekedési kilátásai "valahol a rossz és a rettenetes között járnak".

A ház szerint mivel a Brexitből eredő bizonytalanságok valószínűleg a korábban gondoltnál is hosszabb ideig elhúzódnak, a brit gazdaság növekedési üteme az idén várhatóan "minimális" lesz.

A CEBR londoni elemzői jelenleg 0,5 százalékos brit GDP-növekedést várnak 2019 egészére, de hangsúlyozták: a tényleges növekedési ütem ennél is sokkal rosszabb lehet a gazdaságba vetett bizalom összeomlása esetén, vagy akkor, ha a világgazdaság "zuhanórepülésbe" kezd.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minap ismertetett köztes globális jelentésében közölte: felülvizsgált előrejelzése szerint a brit hazai össztermék zökkenőmentes, rendezett Brexit esetén is mindössze 0,8 százalékkal növekszik az idén.

Az OECD szerint ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem sikerül életbe léptetni a Brexit-megállapodást, és így a kilépés után tervezett átmeneti időszak is elmarad, az valószínűleg recesszióba sodorná a brit gazdaságot.

A szervezet szerint a recessziót tovább mélyítheti, ha Nagy-Britannia megállapodás híján elesik az EU által külső országokkal kötött kedvezményes kereskedelmi egyezményektől is.

Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) legújabb közös felmérése szerint a feldolgozóipari, építőipari és szolgáltatási szektorok februári beszerzésimenedzser-indexei (BMI) együttesen azt mutatják, hogy a brit gazdaság egésze már most stagnáláshoz közeli állapotban van.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!