Csökkent a Pensum Group árbevétele és adózott eredménye tavaly

Gazdaság, 2021.04.13

A Pensum Group Nyrt. 2,4 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 2,3 százalékkal kevesebbet az előző évinél, az adózott eredménye pedig 50,4 százalékkal, 34 millióról 16,9 millió forintra csökkent - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A vállalat közgyűlési előterjesztése szerint az igazgatóság nem javasolja osztalék fizetését a tavalyi év után.

A BÉT standard kategóriájában jegyzett humánerőforrás-szolgáltató cég közölte, az árbevétel mérsékelt visszaesésének oka, hogy a vállalat partnerei között nincsenek olyan, például autóipari, vagy turisztikai és vendéglátó cégek, amelyek a válság által jelentősen sújtott üzleti szektorban működnek. Ugyanakkor a Pensum jelen van a jelentősen fellendülő ágazatokban, például a kiskereskedelemben, az ételkiszállítás területén.

Közleményük szerint a járvány okozta gazdasági hatások így az átlagnál kevésbé érintették a vállalatot, amelyhez az is hozzájárult, hogy a társaság gyorsan reagált a vírus miatti bizonytalan üzleti kilátásokra, a belső állományt csökkentette, és a munkafolyamatok átszervezésével hatékonyabbá tette a működést. Az otthoni munkavégzés jelentős előnnyel is járt, sokkal jobban mérhetővé vált a hatékonyság, ami további átszervezésekhez vezetett, és fokozta a költséghatékonyságot - jelezte a vállalat.

Az értékesítés közvetlen költségei így 2,9 százalékkal, 1,9 milliárd forintra csökkentek, miközben az üzleti tevékenység eredménye 38,2 százalékkal, 63 millió forintra emelkedett - közölte a Pensum.

A kilátásokról azt közölték, hogy összességében a helyzet kedvez a humánerőforrás-szolgáltatónak, a cégek ugyanis szívesebben vesznek igénybe munkaerő-kölcsönzési szolgáltatásokat, ami elősegíti a jelenlegi változó környezethez alkalmazkodó rugalmas humánerőforrás-tervezést.

A Pensum Group ezért úgy ítéli meg, hogy a vállalat tavalyi tőzsdére lépését követően a koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásai ellenére is javultak növekedési kilátásai. A társaság stratégiai célja továbbra is az, hogy dinamikusan növekedjen a Budapesti Értéktőzsdén történő tőkebevonással, így folyamatosan vizsgálja a forrásbevonás lehetőségeit - írták a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!