Csökkent az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele és adózott eredménye

Gazdaság, 2020.11.20

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele 20 százalékkal, 20,1 milliárd forintra csökkent az első három negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, adózott eredménye pedig 44,8 százalékkal 679 millió forintra mérséklődött - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett időközi vezetőségi beszámolójában.

A jelentés szerint a járvány következtében minden meghatározó termékcsoportnál visszaesett a kereslet, kevesen váltottak ki új úti okmányokat és más igazolványokat sem váltottak ki az emberek sem Magyarországon sem az export piacok országaiban, ugyanígy az értékcikkek, adójegyek felhasználása is jelentős elmaradást okozott.

A stratégiai termékszegmensek közül a biztonsági termékek, megoldások forgalma mintegy 4,9 milliárd forint volt, amely közel 2,5 milliárd forinttal kevesebb 2019 első kilenc hónapjához képest; a nyomtatványgyártás, megszemélyesítés, adatfeldolgozás 7,4 milliárd forintot tett ki, amely 0,4 milliárd forinttal kevesebb, mint a bázis időszaki érték; a kártyagyártás, megszemélyesítés árbevétele 6,3 milliárd forint volt, amely 2,3 milliárd forinttal alacsonyabb, mint a bázis. A stratégiai termékszegmensek aránya a teljes árbevételen belül 92 százalék volt.

Az export árbevétel 2020. első kilenc hónapjában 8,4 milliárd forint, amely 1,0 milliárd forinttal kevesebb a bázisértéknél, 42 százalékos export arányt képviselve.

A vállalat konszolidált EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti) eredménye 2139 millió forint volt, ez 432 millió forinttal kevesebb, mint 2019 első három negyedévében. A konszolidált üzemi eredmény 1040 millió forint, amely 567 millió forinttal kisebb, mint a bázis időszaki profit.

A kamat, adózás és kisebbségi részesedés figyelembe vétele után a konszolidált eredmény 506 millió forint volt, amely 503 millió forinttal, azaz 50 százalékkal csökkent.

Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. vezérigazgatója a jelentéshez hozzáfűzte, hogy a harmadik negyedévben javultak az eredmények. A vállalat nyereséges maradt, pénzügyi helyzete, likviditása a legrosszabb hetekben is stabil volt. Alkalmazkodnak a különleges piaci helyzethez, új termékek, szolgáltatások jelennek meg a kínálatukban.

Az ANY Biztonsági Nyomda csoport kilenc társaságból áll. Magyarországon 5, Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában és Moldovában egy-egy telephellyel működik. A cégcsoport a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb árbevételű biztonsági és üzleti nyomtatványgyártó cége.

Az ANY Biztonsági Nyomda részvényeivel 2005 óta a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír a pénteki kereskedést 1210 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1405, a legalacsonyabb 1025 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!