Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések májusban

Gazdaság, 2019.07.03

Csökkentek az amerikai gyáripar megrendelései májusban is, már a második egymást követő hónapban, a kiszállítások pedig alig emelkedtek, jelezve, hogy az ipari tevékenység folyamatos gyengesége alááshatja a szélesebb alapokon nyugvó gazdaság teljesítményét.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán közölte, hogy a rendelésállomány havi szinten 0,7 százalékkal, 3,6 milliárd dollárral, 493,6 milliárd dollárra süllyedt, a közlekedési eszközök, a számítógépek és elektronikai cikkek iránti gyengébb kereslet hatására.

Az áprilisi 1,2 százalékos csökkenés után elemzők 0,5 százalékos visszaesésre számítottak.

A közlekedési eszközöket nem számítva 0,1 százalékkal emelkedett a megrendelések értéke májusban, lassult az ütem az áprilisi 0,2, illetve a márciusi 0,3 százalékos növekedés után.

A tartós javakra leadott új megrendelések állománya 1,3 százalékkal, a nem tartós javaké pedig 0,2 százalékkal csökkent az év ötödik hónapjában.

A tartós javakon belül a legnagyobb tételt jelentő közlekedési eszközök esetében 4,6 százalékkal, 80,02 milliárd dollárra süllyedt az új rendelések értéke, míg áprilisban 7,6 százalékos csökkenést mértek. A polgári célú repülők és alkatrészeik esetében 28,2 százalékkal zuhant, a katonai célúaknál pedig 15,5 százalékkal csökkent a rendelésállomány.

Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal nőttek a gyáripar új megrendelései májusban, a közlekedési eszközöket nem számítva 1,1 százalékos volt a növekedés.

Az ipar az amerikai gazdaság nagyjából 12 százalékát teszi ki. A bőséges raktárkészletek, az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek, valamint a Boeing 737 MAX típusú repülőgépek gyártásának csökkentése egyaránt visszavetik az ipar lendületét.

A gyárak raktárkészletének értéke 0,2 százalékkal nőtt májusban, csakúgy mint áprilisban, ezen belül az autógyáraké 8,2 százalékkal emelkedett az előző havi 2,2 százalékos növekedés után.

A kiszállítások 0,1 százalékkal nőttek májusban, míg áprilisban 0,6 százalékkal, 2017 áprilisa óta a legnagyobb mértékben csökkentek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!