Deloitte: kedvező változások az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások feltételeiben

Gazdaság, 2019.03.16

Mind a munkahelyteremtő, mind a technológiaintenzív beruházások, valamint a kutatási és fejlesztési (k+f) projektek számára is kedvez az egyedi kormánydöntéssel (ekd) megítélt támogatások március 6-án hatályba lépett szabálymódosítása - véli a Deloitte.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég csütörtöki közleménye kiemeli többek között a technológiaintenzív beruházási feltételek enyhítését, valamint az elszámolható költségek körének bővítését a k+f projekteknél. Utóbbi - mint írták - már a szerződéses kutatás költségeire is kiterjed, bővítve a támogatható projektek körét, ráadásul engedi más vállalkozások részvételét is a fejlesztési feladatokban.

Az ekd-támogatásokra vonatkozó módosult kormányrendelet a megújuló energiákra tett uniós vállalások teljesítését is elősegíti, hiszen elszámoltatható költségnek minősülnek a megújuló energia termeléséhez kapcsolódó eszközök költségei is - tették hozzá.

A Deloitte üdvözölte továbbá, hogy Békés, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is támogathatóvá teszi az 5 millió eurónál nagyobb és legalább 50 új munkahelyet létrehozó beruházásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!