Devizapiac - Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint

Gazdaság, 2021.05.18

Erősödött, idei legerősebb árfolyamát érte el a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn és kedden.

A forint hétfőn lendületes erősödésnek indult, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni.

Elmondta, hogy a tartósan magas infláció kockázata március óta egyértelműen megnőtt és a gazdaság teljes újranyitásával új szakaszába léphet a monetáris politika.

Az infláció Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban is túllőtt áprilisban a jegybanki célon, a piac azonban csak a cseh jegybanktól várta az alapkamat megemelését.

A kamatemelési kilátások megemelték a kötvényhozamokat, ami a forint árfolyamának emelkedéséhez vezetett. A Magyar Nemzeti Bank nem tűzött ki árfolyamcélt, hanem inflációs célt követ és ennek függvényében alakítja monetáris politikáját.

Amennyiben az MNB júniusban kamatot emel, akkor az erősödő gazdasági teljesítmény függvényében elsőként lép a monetáris szigorítás útjára az Európai Unióban.

Az eurót kedden reggel fél nyolckor 351,50 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben a hétfő esti 351,56 forint után. A dollár jegyzése 288,98 forintra csökkent 289,21 forintról, a svájci franké pedig 320,29 forintra ment le 320,67 forintról.

A forint mindhárom devizával szemben hétfőn érte el idei legerősebb árfolyamát, ami 351,23 forint lett az euróval, 288,88 forint a dollárral és 320,03 forint a svájci frankkal szemben.

Az euróval szemben a forint nyolc havi csúcsot ért el, a dollárral szemben 2019 augusztusa óta, a svájci frankkal szemben pedig tavaly augusztus óta a legerősebb árfolyamot állította be.

Kedd reggeli árfolyamán a forint 1,9 százalékkal áll a hétfői kezdés felett, 2,4 százalékos erősödésre tett szert a hónap eleje óta és 3,1 százalékkal erősödött az év eleje óta.

A lengyel zloty az év eleje óta 0,1 százalékkal erősödött az euróval szemben, a cseh korona 3,1 százalék nyereségre tett szert, a román lej pedig 1,3 százalékkal gyengült.

A dollárral szemben 2 százalékkal erősödött a forint a hétfői nyitás óta, a hónap eleje óta 3,5 százalékkal erősödött, az év eleje óta pedig 2,6 százalékkal emelkedett az árfolyama.

A svájci frankkal szemben 2,1 százalékkal áll erősebben a forint a hétfői kezdéshez képest, a hónap eleje óta 2,3 százalékos, az év eleje óta pedig 4,5 százalékos nyereségre tett szert.

Az euróval szemben 4,8 százalékkal áll erősebben a forint az idei leggyengébb árfolyamánál, amit március 18-án ért el 369,20 forinton és 5 százalékkal áll erősebben a 2020. április elsején, 369,87 forinton beállított leggyengébb árfolyamánál.

A dollárral szemben 310,89 forinton érte el idei leggyengébb árfolyamát a forint március 9-én. Ehhez képest 7,1 százalékkal áll már erősebben. Mindenkori leggyengébb árfolyamát 341,33 forintos jegyzésen érte el a forint a dollárral szemben 2020. április 3-án és ehhez képest 15,3 százalékkal erősödött.

A svájci frankkal szemben január 4-én állt az idén a leggyengébben a forint 336,68 forintos jegyzésen, amihez képest most kedd reggeli jegyzésén 4,9 százalékkal állt erősebben. A valaha elért leggyengébb árfolyamához képest pedig, ami 2020 április elején volt 350,09 forinton, 8,5 százalékkal erősödött a forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!