Dömötör Csaba: minden nehézség ellenére látszik a turizmus erősödése

Gazdaság, 2022.12.07

A turizmus erősödése minden nehézség ellenére látszik, a vendégéjszakák száma idén csaknem 8 millióval lesz több, mint 2021-ben és így már csak 10 százalékkal marad el a 2019-es rekordévitől - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Dömötör Csaba, a turizmus-vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak már bizonyítottak, és hozzátette, azt kell elérni, hogy a magyar turizmus ne csak elérje a koronavírus-járvány előtti szintet, hanem meg is haladja azt. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány utáni újraindulás üteme 2021-ben gyorsabb volt az uniós átlagnál: tavaly a belföldi turizmus minden idők legerősebb nyarát hozta.

Az eredményeket egy "rázós időszakban" érték el a turisztikai ágazat képviselői, ami azt bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy ez az ágazat továbbra is a magyar gazdaság motorja legyen - jegyezte meg.

Horváth Péter a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója elmondta, büszke arra, hogy idén is olyan embereket díjaztak, akik nemcsak a nyugalmas időkben tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem a kihívásokra is jól tudnak reagálni. Hozzátette, a díjazottak lefedik a teljes ágazatot, és ez is azt mutatja, hogy a magyar turisztikai szakma kiemelkedően sokszínű.

Az idei kitüntetettek kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy a szakemberek munkájukkal hozzájáruljanak az országimázs fejlesztéséhez.

Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel & Glamping tulajdonosa, Noszvaj turisztikai színvonalának bővítéséért és a vidéki vendáglátás terén tanúsított példamutató tevékenységéért; Mészáros-Komáromy Dénes, a Tokaji Gin létrehozója, aki nemzetközi elismertséget hozott Tokajhegyaljának; Pesti István, az első két Michelin-csillagos vidéki étterem, a Platán Gourmet séfje; Bérczes László és Kiss Mónika, az Ördögkatlan fesztivál megálmodói és főszervezői; Ilyés Noémi, a CheckINN turisztikai innovációs verseny programigazgatója, aki innovítav ötleteiért és és a fiatal generáció ösztönzéséért végzett munkájáért kapott nagydíjat, valamint Mohos Zsófia fotográfus, a palócföldi hagyományokat megörökítő Görbeország Instagram oldal készítője.

A 30 év alatti turisztikai szakemberek számára adható Talentum-díjat Langó Tamás, a BDPST Group executive sommelier-je kapta, aki idén elnyerte a Michelin Guide Hungary Sommelier Awardot. A díj átadásakor kiemelték, hogy sikere követendő példát adhat és inspirációt jelenthet a fiatal generáció számára is.

A 60 év felett, és legalább 20 évnyi kimagasló szakmai életpályát követően adható Kőrösi Csoma Sándor Életműdíjat Bíró Lajos séf vehette át. Méltatásakor elhangzott, hogy a kreatív séfet a magyar gasztronómia terén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a szakma népszerűsítéséért, és a magyarországi vendéglátás megújításáért végzett példamutató munkája tette érdemessé a díjra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!