TV műsor

Egy nap alatt több mint 8800-zan pályáztak magánszálláshelyek felújítására

Gazdaság, 2020.06.05

Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra - mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Esztergomban.

Egy nap alatt több mint 8800-zan pályáztak magánszálláshelyek felújítására A beérkezett pályázatok közel 28 ezer szoba felújítására igényelnek támogatást 27 milliárd forint értékben.

Horváth Péter elmondta, hogy a vidéki térségben legfeljebb 8 szobával működő magánszálláshelyek felújítására szobánként maximum 1 millió forint nyerhető el a csütörtökön elindult pályázati konstrukcióban.

A programnak köszönhetően a magán- és egyéb szálláshelyek üzemeltetői eddig soha nem látott lehetőséget kapnak a fejlesztésre - fűzte hozzá a vezérigazgató. Mint mondta, a támogatásokat az előzetes tervek szerint még a nyáron szeretnék folyósítani.

Hozzátette, azt remélik, hogy a felújításokkal csökken a magánszálláshelyek szezonalitása, megnő a működési idejük.

Horváth Péter kiemelte, hogy a pályázatok beadásának elősegítésére Kisfaludy Pontokat hoznak létre országszerte 20 nagyváros Tourinform irodájában és egyéb információs pontokon.
(MTI)

Galériánk

Egy nap alatt több mint 8800-zan pályáztak magánszálláshelyek felújítására Egy nap alatt több mint 8800-zan pályáztak magánszálláshelyek felújítására
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!