Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Nébih

Gazdaság, 2021.05.11

A hatékonyabb együttműködésről megállapodást írt alá Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke - közölte a két hatóság kedden közös közleményben az MTI-vel.

Hangsúlyozzák, az együttműködési megállapodás aláírásával a két szervezet a kistermelők és fogyasztók érdekében kifejtett közös munkáját kívánja még hatékonyabbá tenni.

Kiemelték, a jogszabályok a versenyhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelet számára elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások beszállítóinak védelme érdekében írnak elő egymáshoz szorosan kapcsolódó feladatokat.

A közlemény szerint a két szerv együttes erővel lép fel az élelmiszereket érintő, tisztességtelen reklámgyakorlatokkal szemben. A megállapodás elsődleges célja, hogy elősegítse a közös feladatok hatékony ellátását, és rögzítse a felek közötti rendszeres, gyorsított információcsere kereteit.

A hatóságok emellett törekedni fognak arra is, hogy a jogszabályokban előírt együttműködésen túlmutatóan, kölcsönösen támogassák egymás szakmai tevékenységét - írják a közleményben.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a közleményben elmondta, alapvető fontosságú az élelmiszerpiacon a fogyasztókért folyó tisztességes verseny, illetve valamennyi ágazatban a jelentős piaci erejű cégek beszállítókkal szembeni visszaéléseinek megakadályozása. Ezek ugyanis lényegesen befolyásolják a piaci szereplők versenyképességét és a fogyasztók érdekeit.

Oravecz Márton, a Nébih elnöke a közleményben hangsúlyozta, kiemelten fontos célként kezelik, hogy az élelmiszerpiaci szereplők közti gazdasági kapcsolatok rendezett keretek között működjenek. Kulcsfontosságú, hogy minden tisztességesen működő gazdálkodó számára biztosított legyen a piacra jutás és a piacon való részvétel lehetősége, minimalizálva az erőkülönbségekből fakadó hátrányokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!