Együttműködik az MFB és az Eximbank a kkv-szektor fejlesztése érdekében

Gazdaság, 2018.10.11

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Eximbank, a két intézmény együttműködik a kis- és középvállalkozások (kkv) hatékony finanszírozása, a magyar vállalkozások regionális terjeszkedésének támogatása, illetve a garancia termékek széles körű elterjesztése terén.

A két bank csütörtöki közleménye szerint az együttműködés keretében szakértői munkacsoportot hoznak létre. A rendszeres konzultáció célja, hogy áttekintsék egymás termékeit és szolgáltatásait, illetve felmérjék a jelentkező ügyféligényeket. A közös munka során javaslatot tesznek arra, hogy az MFB és az Eximbank által összehangolt feladatok révén hogyan érhető el lehető legnagyobb gazdaságélénkítési haszon.

Az együttműködés során kiemelt figyelmet fordítanak a hitelezés és garancianyújtás eredményes összehangolására, illetve a magyar vállalkozások regionális, országhatárokon átnyúló terjeszkedésének elősegítésére.

A munkacsoport tevékenysége kiterjed a védelmi ipar fejlesztését érintő finanszírozási kérdésekre, elsősorban a Zrínyi 2026 honvédelmi-haderőfejlesztési program kapcsán.

Az MFB és az Eximbank egyezteti azt is, milyen eszközeik vannak a nemzetközi szintű gazdasági együttműködés elősegítésére, illetve más kelet-közép-európai országok helyi fejlesztési banki intézményrendszerét megalapozó szakmai támogatásra.

Az MFB és az Eximbank a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (GHG) bevonásával a munkacsoportban egyeztet arról is, hogy az MFB pénzügyi csoportjához tartozó GHG állami viszontgaranciás termékei az Eximbank melyik hitelprogramjaihoz vehetők igénybe. Cél, hogy további garancia termékekkel bővüljenek a forrásszerzési lehetőségek a kkv-szektor hatékonyabb finanszírozására - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!