Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX a héten

Gazdaság, 2019.01.13

Emelkedő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 886,06 ponton zárt, 740,88 ponttal, 1,85 százalékkal magasabban az előző heti záró értékénél.

A részvénypiac forgalma meghaladta az 55,63 milliárd forintot, míg az előző, három munkanapos héten 23,35 milliárd forint volt a forgalom, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a héten.

Az MTI-hez eljuttatott elemzésében az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte, hogy pozitív hangulatban zajlott az év első teljes kereskedési hete a részvénypiacokon. A kedvező hangulatban jelentős szerepet játszottak Jerome Powell beszédei, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke igyekezett nyugtatni a pénzpiacokat, több alkalommal jelezte, hogy a Fed figyel a piacok jelzéseire, és a változó gazdasági folyamatokra, ezért rugalmas és türelmes lesz. Ebből - az elemzés szerint - egyenesen következik, hogy a korábban vártnál kevesebb kamatemelés lehet az idén az Egyesült Államokban.

A magyar vezető részvények közül az elemzésben kiemelték a Mol és a Richter mozgását, az Equilor várakozása szerint az emelkedés rövid távon mindkét részvényben folytatódhat. Az OTP jegyzése negatív korrekcióba kezdett, a Magyar Telekom pedig meghatározó szintnél akadt el.

Felidézték, hogy a Mol nem talált olajat a legújabb norvég fúrásával. Az árfolyam szempontjából az lett volna jelentős hír, ha találtak volna. Nagyságrendileg 5 százalékos találati aránnyal számolva, 35 millió dollár lehetett a mező értéke, amely így találat híján értéktelenné vált, igaz, ez nem jelentős az évi 2,5 milliárd dolláros EBITDA-hoz (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) képest.

Csütörtökön a Moody's Investors Service által kiadott előrejelzés szerint a magyar gazdaság az idén is az Európai Unió átlagát meghaladó mértékben fog növekedni, de az ütem jelentősen lassulhat, 3,4 százalékos lehet. A hitelminősítő kiemelte, hogy a gazdasági teljesítmény nagyban függ az export volumenétől, a magyar export csaknem 28 százaléka áramlott a német piacra, így a német gazdasági növekedés mértéke erőteljesen befolyásolja majd az folyamatok alakulását - írta az Equilor.

A héten a Mol 4,33 százalékkal erősödött, pénteken 3228 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 11,15 milliárd forintot.

A Richter árfolyama 2,75 százalékkal nőtt, a papír 5800 forinton zárt a hét utolsó napján, heti forgalma 10,77 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,55 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 454,5 forint volt, heti forgalma meghaladta a 2,3 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 0,26 százalékkal gyengült, a papír 11 690 forinton zárt a hét utolsó napján, heti forgalma 27,56 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3911,46 forinton zárt pénteken, az előző héthez képest 52,64 ponttal, 1,36 százalékkal magasabban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!