ÉVOSZ: az építőipari vállalkozások az idén árbevétel-növekedésre számítanak

Gazdaság, 2021.04.13

Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak - közölte felmérése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel.

A ÉVOSZ 400 cég megkérdezésével készítette felmérését.

Az elmúlt néhány évben tapasztalható fellendülést követően a koronavírus-járvány kitörése miatt tavaly a vállalkozások felénél az értékesítés nettó árbevétele csökkent, másik felénél változatlan maradt, vagy enyhén növekedett. Növekedést elsősorban azok a vállalkozások jeleztek, amelyek a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak. A járvány harmadik hullámában adott válaszok szerint a vállalkozások fele ebben az évben nem számít jelentős javulásra - írták.

A megkérdezett vállalkozások megrendeléseinek közel 60 százaléka közmegrendelés, a válaszadók a közmegrendelések, közbeszerzések és a magánmegrendelések volumenének növekedését várják - közölte az ÉVOSZ.

A felmérésben a korábbi néhány év felméréseihez hasonlóan a válaszadó cégek 78 százaléka tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként emelte ki a szakemberhiányt. Ezt súlyosbította, hogy a járvány miatt teljes munkabrigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre. A feketefoglalkoztatás jelentős mértékű csökkenését a cégek továbbra sem érzékelik - állapították meg.

A cégek majdnem ötödénél a 2021. évi kapacitást lekötő rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt a lakásépítési kedv fellendülése, másrészt a családtámogatás nyomán növekvő lakásfelújítási igény miatt.

A felmérés rámutat arra, hogy a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó előírások alkalmazásának határidő-elhalasztása, az 5 százalékos áfa visszaállítása az új lakások építésénél, értékesítésénél élénkíti a lakásépítési szektort, de lendületének megtartásához elengedhetetlen a vállalkozások kapacitásbővítése, illetve az építőanyagipar, mint háttéripar stabil és folyamatos működése.

Az ÉVOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a válaszadók fele létszámbővítési és bérfejlesztési tervekről is beszámolt. Tavaly átlagosan 9 százalékkal növelték a béreket, 2021-ben pedig inflációt követően, mintegy 4-5 százalékos bérfejlesztéssel kalkulálnak. Azonban ilyen szintű emeléssel nem lehet az ágazatban a versenyszférához képest tapasztalható lemaradást behozni - jegyezték meg.

A közlemény szerint a vállalkozások várakozásai alapján ebben az évben az építőanyagok ára, valamint az anyagmentes alvállalkozói díjak, és az élőmunka árának emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. A válaszadók úgy látják, a fuvardíjak és az építőgépek bérleti díjai is az inflációs várakozásokat meghaladó mértékben, 8-10 százalékkal fognak emelkedni.

A járvány miatt a munkavállalók kiszámíthatatlanul esnek ki a munkából, ez késedelmet okozhat a vállalt szerződések teljesítésében. A folyamatok lelassultak, bizonyos döntéseket elhalasztanak, az ellátási láncban fennakadások tapasztalhatók, sok esetben a kivárási taktikát választják a piac szereplői. Ez bizonytalanságot, esetleg rossz megítélést okoz, és a bizonytalansági faktor a vállalási árakban is megjelenhet - írja az ÉVOSZ

A közleményben kitérnek arra is, hogy tavaly a járvány nagy kihívásokat állított a vállalkozások elé likviditásuk megőrzése szempontjából. A partnerek a korábbi időszakokhoz képest kicsit nagyobb százalékban fizettek késedelmesen, és a kintlévőségek behajthatóságának megítélése sem javult. A tartozások 92 százalékát behajthatónak minősítették a vállalatok - közölte a szakmai érdekképviselet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!