ÉVOSZ-MAKÉSZ: a készházaknál idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót

Gazdaság, 2023.02.08

A megrendelők tudatosabb döntéseinek támogatása érdekében a készházaknál idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót - mondta az ÉVOSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozatának (MAKÉSZ) elnöke az MTI-nek.

Kárpáti József közölte, a mutató azt jelzi, hogy az adott épület milyen karbonlábnyommal rendelkezik.

Már több országban ismert a karbonsemlegességi mutató, amelynek az alkalmazását uniós szinten 2030-tól teszik majd kötelezővé. A MAKÉSZ Magyarországon önkéntes alapon vállalta a mutató idő előtti bevezetését.

Az intézkedés célja az emberek tájékoztatása, hogy tisztában legyenek vele, az általuk megrendelt ház mennyire felel meg jövőbeni elvárásaiknak. A dokumentum arra is választ ad, hogy a kívánt épület részt vesz-e a klímavédelemben, például mennyi szén-dioxidot bocsát ki.

Kárpáti József elmondta, a karbonsemlegességi mutató kiszámításánál figyelembe veszik egyebek mellett, hogy az épület az anyaga előállításánál mennyi szén-dioxidot kötött le, és mennyit bocsát ki működésénél. Azt is belekalkulálják, ha az építőanyagot messzebbről kell a helyszínre szállítani.

Kiemelte, a szén-dioxidot főként a növények kötik le, közülük nagyon jó építőanyag a fa és a kender is.

Európában az építőiparban főként a lucfenyő terjedt el. Lucfenyőből Magyarországon a klímaváltozás miatt már csak elenyésző mennyiség van, így Nyugat-Európából szerzik be a készházak szerkezetéhez szükséges fa anyagot, fűrész áru pedig Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából érkezik.

Mivel a lucfenyő nem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésre, ezért már az Európai Készházgyártók Szövetsége is szorgalmazza, hogy alternatív fafajokat használjanak fel az építőiparban. Ezt a helyzetet a MAKÉSZ is felismerte, ezért együttműködik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával és a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karával is. A felsőoktatási intézményekkel való együttműködés kutatás-fejlesztési tevékenységet szolgál , hiszen ahhoz, hogy az országban található lombos fa fajtákból építési termék legyen kísérletekre, labor vizsgálatokra van szükség.

Hozzátette, hogy a kendert az építőiparban Olaszországban, Németországban de már Magyarországon is használják.

Kárpáti József elmondta, az úgynevezett szerelt technológiás, vázszerkezetes építkezéssel foglalkozó vállalkozások alkotják a MAKÉSZ-t, amelynek jelenleg 22 tagja van. Ezek a cégek éves szinten 450-500 készházat építenek fel, ezek főként családi házak, de építettek már bölcsődét, iskolát és kisebb sportlétesítményeket is.

A MAKÉSZ tagjai által alkalmazott technológiával felépített családi házak rezsije a fele vagy a harmada a hagyományosan épült házaknak. Ez annak köszönhető, hogy a felhasznált anyagoknak jó a hőszigetelési képessége.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!