Ezer közpénzfelhasználó szervezetet érintettek az ÁSZ ellenőrzései

Gazdaság, 2018.12.27

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-ban 323 jelentéssel és 17 elemzéssel járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez. Az ellenőrzések mintegy 1000 közpénzfelhasználó szervezetet érintettek, amelyeknek az ÁSZ több mint 2200 javaslatot fogalmazott meg a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében. Az utóellenőrzések keretében több mint 1300 feladat végrehajtását értékelték a számvevők - foglalta össze a számvevőszék elnöke az évértékelésében, amelyet az ÁSZ csütörtökön juttatott el az MTI-nek.

Domokos László hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék 2018-ban is betöltötte az alaptörvényben meghatározott közpénzügyi garantőr szerepét, ellenőrzéseivel, elemzéseivel és széleskörű tudásmegosztó tevékenységével hozzájárult a közpénzügyek fejlesztéséhez. Az ÁSZ alapvető feladata az Országgyűlés által hozott törvények betartásának ellenőrzése, a jogállam védelme - hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta: a törvényeket minden közpénzfelhasználónak be kell tartania.

Idén kiemelt figyelmet fordítottak az egészségügyi ágazatra - erről az ÁSZ elnöke azt mondta, hozzájárulnak a kórházak és egészségügyi szakrendelők gazdálkodásának megerősítéséhez, és hozzátette, hogy folyamatban van a sürgősségi betegellátó rendszer átfogó ellenőrzése, amely során a betegek tapasztalatait is feltérképezik.

Törvényi előírás alapján 2018-ban is ellenőrizték a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártokat és pártalapítványokat. Domokos László leszögezte: az ÁSZ minden párt ellenőrzését azonos szempontok szerint, a törvényi előírások maradéktalan betartásával végzi el. 2010-től a politikai pártok ellenőrzésének magyarországi gyakorlata egyértelműen szigorodott, ami az ÁSZ ellenőrzési módszereit és gyakorlatát is meghatározza - fejtette ki. Egyben álszentnek, illetve társadalmi szempontból rendkívül károsnak nevezte, hogy "azok kritizálják - támadják - az Állami Számvevőszéket, akik néhány éve még következményekkel járó, szigorúbb ellenőrzéseket követeltek a politikai pártok esetében".

Az Állami Számvevőszék 2018-ban is hozzájárult a megelőzésen alapuló korrupció elleni célkitűzések megvalósításához - hangsúlyozta Domokos László. Magyarországon ma már nemzetközi összehasonlításban is tudatosnak tekinthető a megelőzésen alapuló korrupció elleni fellépés, megerősödött a közszféra integritása, mindezt Magyarország kiemelkedő gazdasági eredményei is alátámasztják - közölte.

A 2018-as év a társadalmi bizalomépítés éve is volt az Állami Számvevőszék életében - mondta, és a Nielsen közvélemény-kutató augusztusi, országos reprezentatív kutatását említette, amely szerint a magyar társadalomban emelkedik az Állami Számvevőszéket és annak tevékenységét ismerők aránya, valamint egyre többen bíznak az ÁSZ megállapításaiban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!