Félmilliárd forintot meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet a nyíregyházi Lego Manufacturing Kft.

Gazdaság, 2019.08.09

Több mint 33,5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 536 millió forintos adózott eredményt ért el a 2018-as gazdasági évben a nyíregyházi Lego Manufacturing Kft. - közölte a társaság az MTI érdeklődésére pénteken.

A nyírségi gyártóbázis tavalyi teljesítménye elmaradt a 2017-ben elért 36 milliárd forintos árbevételtől és 1 milliárd 142 millió forintot meghaladó nyereségtől. A csökkenést a társaság egy vállalatcsoporton belüli számviteli tranzakció eredményével indokolta, ami még 2007-ben növelte meg jelentősen a cég nyereségét és árbevételét.

Mint közleményükben írták, a Lego csoport globálisan növekedéssel zárta a 2018-as évet, az értékesítés három százalékkal, míg az árbevétel és az adózott nyereség négy százalékkal nőtt. A csoport globális teljesítményével összhangban a 2014-ben átadott nyíregyházi gyárban jelenleg is folyik a termelés bővítése, új gyártócsarnokok, egy új automata magasraktár és más kiszolgáló egységek építenek és üzemelnek be, illetve 2020-ban új gyártási technológiákat terveznek bevezetni - olvasható a dokumentumban.

A dán építőjáték-gyártó vállalat idén februári közlése szerint a tavalyi adózás utáni eredménye az egy évvel korábbi 7,8 milliárd koronáról 8,1 milliárd koronára emelkedett. (1 dán korona=43,48 forint)

Beszámolójuk szerint a tavalyi értékesítési árbevétele 36,4 milliárd koronára nőtt a 2017-es 35 milliárd koronáról. A társaság 2018-ban "magas kétszámjegyű" forgalomnövekedést ért el Kínában és "alacsony egyszámjegyűt" az Egyesült Államokban, valamint Nyugat-Európában.

Az 1932 óta működő dán óriáscég Magyarországon a nyilvános cégadatok szerint tavaly átlagosan 1915 saját munkavállalót foglalkoztatott a nyíregyházi gyárában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!