Felújították a Galyatetőre vezető út 1,8 kilométeres szakaszát

Gazdaság, 2018.12.05

Felújították a Pásztóhoz tartozó Hasznos és Mátrakeresztes városrészek közötti, Galyatetőre vezető út 1,8 kilométeres szakaszát, amivel befejeződtek az idei TOP-os felújítások Nógrád megyében: 25 kilométeren újultak meg utak 2,4 milliárd forint értékben - mondta el Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója a Mátrakeresztes határában tartott átadáson szerdán.

Új aszfaltréteget építettek az útra, és a Galya patak közelsége miatt a partfalat is megerősítették; a 175 millió forintos beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozták.

Becsó Zsolt (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy tíz éve sok probléma volt a térség közlekedési infrastruktúrájával, de az akkori "elszomorító" helyzetet több ponton is javították.

A 21-es, 22-es, 23-as főutak, valamint a településeket összekötő alsóbbrendű utak korszerűsítésére fordított összeg meghaladja a 3,5 milliárd forintot - tette hozzá.

A rendezvényen Farkas Attila (Fidesz-KDNP), Pásztó polgármestere, Becsó Károly és Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke arról beszéltek, hogy a 2408-as út szakaszának felújítása nem csak az ott élők számára kedvező, fontos azért is, mert a 21-es főút kétszer kétsávos szakaszának elkészültével megnövekedett a forgalom Pásztó térségében, és sok turista már nem Gyöngyös, hanem Pásztó felől közelíti meg a Mátra észak-nyugati részét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!