Felújították a zalakarosi Fürdő Hotelt

Gazdaság, 2019.09.19

Több mint 100 millió forintos pályázati forrással és 60 millió forintos önkormányzati hozzájárulással újították fel Zalakaroson az önkormányzat tulajdonában lévő Fürdő Hotelt.

A csütörtöki átadáson Cziráki László, a háromcsillagos szállodát üzemeltető Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta: a felújításhoz több mint 100 millió forintot biztosított a kormányzat a Kisfaludy-programon keresztül.

A 22 szobás, 55 férőhelyes hotel felújítása keretében újrafestették a homlokzatot és a belső tereket, átalakították a vizesblokkokat és kicserélték az előterek burkolatait. Megújultak a szobák, ahol nemcsak a padlót, de a bútorokat is újra cserélték, illetve modernizálták a hotel konyháját is. A parkolót akadálymentessé tették és napelemes töltőt is beüzemeltek.

A vezérigazgató jelezte, az idei beruházások - mint a már felújított gyógycentrum és a készülő új szaunavilág - révén a fürdő mostani éve a megújulás jegyében telik. A tavaly elfogadott, hétéves fejlesztési terveik megvalósítását folytatva a jövő évben ifjúsági szálló és autós kemping kialakítását tervezik Zalakaroson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!