Figyelmeztető sztrájkot tartanak a Continental makói telephelyén

Gazdaság, 2021.02.17

Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szerdán déltől. A munkáltató közleményében jelezte, elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről.

Hajdú Roland, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára azt közölte az MTI-vel hogy, a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta azt. Az új megállapodásról - kisebb megszakításokkal - decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni. Ennek egyik oka az, hogy a munkáltató a régen az üzemben dolgozóktól elvett juttatásokból kívánja fedezni az újonnan belépők jövedelmének növelését. A szakszervezet igazságtalannak tartja ezt, mert azok az akár több évtizede a gyárban dolgozó munkavállalók kerülnek rosszabb helyzetbe, akik két válságon keresztül is kitartottak, tavaly tavasszal pedig lemondtak bérük jelentős részéről - mondta az érdekvédelmi vezető.

A munkáltató ezzel párhuzamosan magasabb teljesítményt vár el a dolgozóktól, amit pandémiás időszakban nagyon nehéz teljesíteni - mondta Hajdú Roland.

Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke a helyszínen a munkabeszüntetésben résztvevők számáról nem tudott pontos adatot közölni, de mint mondta, az előzetes sztrájkfelmérés során a mintegy 1200 válaszadó 90 százaléka jelezte részvételi szándékát.

Az elnök hangsúlyozta, a sztrájkkal nem a károkozás a céljuk, hanem a figyelemfelhívás annak érdekében, hogy ne romoljon tovább a munkavállalók helyzete. Az elnök szerint országszerte tendencia, hogy az autóiparban a munkáltatók felmondják a kollektív szerződést, és csökken a dolgozók érdekérvényesítő képessége.

A cég közleménye szerint a makói gyárban a kollektív szerződés megújítása júliusban kezdődött, és három szakszervezet - az MGSZ, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) és a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete (CDFSZ) - együttműködésével folytatódott az év végéig. Ekkor az MGSZ visszalépett a tárgyalásoktól, majd februárban sztrájkbizottságot alakított. Új kollektív szerződés a három szakszervezet és a munkáltató közös megállapodásának eredményeként jöhet létre.

A munkáltató elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről. Továbbra is arra törekszik, hogy a munkavállalókkal együtt tudja a makói telephely versenyképességét javítani, és ezzel a gyár hosszútávú jövőjét biztosítani. A sztrájkbizottság követeléseivel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések - áll a közleményben.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!