Folytatják a faültetési akciókat Csepelen

Gazdaság, 2020.02.28

Harminc új fát ültettek el önkéntesek részvételével, valamint az agrár-, az innovációs és technológiai, illetve a honvédelmi tárca államtitkárainak és a XXI. kerület polgármesterének közreműködésével a csepeli Daru-dombon pénteken.

Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a Csepeli zöld sziget program keretében évente 45 ezer egynyári növényt, valamint 7-8 ezer őszi cserjét osztanak szét a helyi lakosoknak, illetve van gyümölcsfa-osztási és komposztálási program is.

A polgármester kiemelte, hogy 2010 óta több mint 10 ezer új fát ültettek el, amivel Csepel az első a budapesti kerületek között. Idén döntött az önkormányzat arról is, hogy minden gyermek születése után elültetnek egy új fát - tette hozzá.

Jelezte azt is, hogy készül a kerületben klímastratégia, amelynek része a tervezett faültetési program.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára felidézte, hogy a klímaválság hatásainak csökkentése érdekében a kormány klíma- és természetvédelmi akciótervet hirdetett meg. Ebben szerepel a többi között az a vállalás, hogy a kormányzat gondoskodik minden újszülött után 10 fa ültetéséről. Ez évente 1 millió, 2030-ig 10 millió fát jelent.

Az erdőgazdaságokban, az utak és vasútvonalak mentén, barnamezős, valamint a honvédségi használatra feleslegessé vált területeken faültetési programot indítanak - jelezte az államtitkár.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a városokban különösen fontos a zöldfelületek, az erdőborítottság növelése, a Csepelhez hasonló peremkerületek erdőterületeinek megőrzése és bővítése. A fával borított területek már rövid távon hatékonyan ellensúlyozzák a klímaváltozás negatív hatásait, például a városi hőszigetek kialakulását.

Az államtitkár ezért arra biztatta az önkormányzatokat, hogy vegyék igénybe a Vidékfejlesztési program erdősítési támogatási pályázatát, az állami erdőgazdaságok pedig rendelkezésre állnak a szakmai munkában, tervezésben, kivitelezésben, vagy akár az önkéntesek szakmai segítésében.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, a körzet országgyűlési képviselője (Fidesz) a "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" szlogent felidézve kiemelte, korábban Csepelnek ez a területe rendkívül elhanyagolt volt. Most felújítva, parkosítva várja a családokat, és az újabb fák ültetése is a természet megőrzését segíti.

Hangsúlyozta egyebek mellett azt is, hogy a fiatalok, a diákok, a tanárok, a helyi lakosok együtt többet tehetnek azért, hogy a terület még zöldebb legyen.

A HM államtitkára szintén kitért arra, hogy a használaton kívüli honvédségi területekkel csatlakoznak az országos faültetési kezdeményezéshez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!