Gazdaságélénkítő intézkedéseket helyezett kilátásba a kínai jegybank

Gazdaság, 2020.05.26

Gazdaságélénkítő intézkedéseket helyezett kilátásba Ji Kang, a kínai jegybank elnöke egy kedden közzétett interjúban - a kínai tőzsdék emelkedéssel reagáltak a hírre.

Ji a jegybank által közzétett interjúban arról beszélt, hogy Kína erősíteni fogja gazdaságpolitikáját és anticiklikus intézkedéseit, miközben tovább csökkenti a vállalati hitelköltségeket és támogatja a reálgazdaságot. Kiemelte: a bizonytalanságok ellenére az ország gazdasági alapjai változatlanok maradtak, a jegybank mindazonáltal rugalmasabb monetáris politikát alkalmaz majd.

Ji emlékeztetett: az új koronavírus-járvány gazdaságbénító hatásai nyomán az első negyedévben a kínai bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékkal csökkent, és kétszámjegyű visszaesést regisztráltak a befektetések, a fogyasztás, valamint az export területén is. Különösen nehéz helyzetbe kerültek a magánkézben lévő, illetve a kis-és középvállalatok. A jegybank elnöke szót ejtett arról is, hogy az elmúlt időszakban a gazdasági adatok biztató tendenciát mutatnak, az áprilisi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index például már a növekedést jelző 50 pontos küszöb fölé kapaszkodott vissza a második egymást követő hónapban történt emelkedésnek köszönhetően.

A reménykeltő hírre emelkedéssel reagáltak a kínai tőzsdék. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,01 százalékkal 2846,55 pontra emelkedett, ezzel a legnagyobb mértékű napi bővülést elérve április 30-a óta. A sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 2,10 százalékkal 10815,43 pontra javult. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 1,13 százalékkal 3872,77 pontra emelkedett, szintén a legnagyobb mértékű napi erősödést produkálva április 30-a óta.

A jüan a tegnapi záráshoz képest 0,03 százalékkal erősödve indította a kereskedést a Kínán belüli (onshore) piacon. A jegybank a piacok nyitása előtt 7,1338 jüan/dollárban szabta meg a középárfolyamot, szemben az előző kereskedési nap zárásakor jegyzett 7,1361 jüan/dollárral.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!