Görögországban nőtt a munkanélküliségi ráta áprilisban

Gazdaság, 2021.07.07

Görögországban nőtt,  tavaly június óta a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta idén áprilisban.

A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) szerdán azt közölte, hogy az áprilisi ráta 17 százalékra emelkedett a márciusi 16,8 százalékról. Tavaly áprilisban 15,9 százalék volt a munkanélküliség Görögországban.

Az idén áprilisban a munkanélküliek száma 762 ezer 553 volt, mintegy 22 ezerrel több márciushoz és 31 ezerrel több tavaly áprilishoz viszonyítva.

A 15-24 évesek körében a munkanélküliségi ráta 46,8 százalék volt áprilisban az egy évvel korábbi 33,6 százalék után, a 25-74 év közöttiek körében pedig 14,9 százalékról 15,6 százalékra emelkedett.

Az euróövezeten belül kimagasló negyedéves gazdasági növekedést ért el Görögország az első negyedévben, a hazai össztermék (GDP) szezonális kiigazítással 4,4 százalékkal nőtt az előző negyedévihez képest. A GDP az egy évvel korábbitól 2,3 százalékkal maradt el, míg az előző negyedévben még 7,9 százalékos volt az éves összevetésű csökkenés.

Az euróövezeti GDP negyedéves bázison 0,6 százalékkal, éves bázison 1,8 százalékkal csökkent az első negyedévben.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idei évre 3,3 százalékos, jövőre 5,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol Görögországban. A görög GDP tavaly 8,2 százalékkal esett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!