GVH: versenyfelügyeleti eljárás indult az Ékszer Tv című műsor miatt

Gazdaság, 2018.10.05

Több jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az Ékszer Tv című műsor miatt, ezért a hatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az üzemeltető Emporia Style Kft.-vel szemben, mert valószínűsíthető, hogy a műsor értékesítési módszerei sértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

A hivatal az eljárásban azt vizsgálja, hogy a vállalkozás valóban értékesítette-e a reklámozott ékszereket az eredetiként feltüntetett áron - akár korábban, akár a műsort követően - vagy a kedvezményesnek hirdetett árakkal csak a vásárlókat kívánta vásárlásra ösztönözni, illetve, hogy a bemutatott termékek rendelkeznek-e a megjelölt tulajdonságokkal, mint például "a Pápa áldásával".

A GVH azt is felméri, hogy a nézők számára élő adás benyomását keltő televíziós műsorban a telefonálóknak valódi hatásuk van-e az adás menetére, vagy előzetesen rögzített, meghatározott forgatókönyv szerint zajló felvételt látnak.

A hivatal ezen felül azt is vizsgálja, hogy a műsorban azzal az állítással, hogy a kínált termékek csak korlátozott ideig és folyamatosan csökkenő készletben állnak rendelkezésre a kedvezményesnek minősített áron, a fogyasztókat azonnali döntéshozatalra késztetik-e, megfosztva őket a tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.

Kiemelték, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - olvasható a GVH közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!