Hankook - Szakszervezet: a sztrájkban a dolgozók 70 százaléka vesz részt

Gazdaság, 2019.03.14

A Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kedden délután kezdődött munkabeszüntetésben a dolgozók 70 százaléka vesz részt, a termeléskiesést a cég a nappali munkarendben foglalkoztatottak munkaidejének növelésével próbálja csökkenteni - mondta a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Székely Tamás hozzátette, főként a több műszakban dolgozók vesznek részt a sztrájkban, az egyműszakos munkarendben foglalkoztatottak nagy része felvette a munkát. Emiatt a cég vezetése módosította a nappali munkarendben dolgozók munkaszerződését, annak érdekében, hogy több műszakba is be lehessen osztani őket. Szavai szerint a bértárgyalások előmozdítása érdekében a szakszervezet kérte a Hankook magyar vezetését, hogy vegyék fel a kapcsolatot a vállalat dél-koreai tulajdonosával. A kérésnek azonban a magyarországi cégvezetés nem tett eleget, ezért a szakszervezet most azt fontolgatja, hogy közvetlenül keresik meg a vállalat tulajdonosait Dél-Koreában - mondta.

A szakszervezet szerint feszült légkör alakult ki a rácalmási gyárban, ugyanis a cégvezetés tudatta a dolgozókkal, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt az abban részt vevő dolgozóknak nem jár a jelenléti bónusz, és a sztrájkolók az éves egyéni bónuszuktól is elesnek - jelentette ki a VDSZ elnöke. Ezzel párhuzamosan azonban a cégvezetés mindent megtesz azért is, hogy pozitív ösztönzőkkel vegye rá a sztrájkolókat a munkára, így például azoknak, akik a sztrájk helyett dolgoznak, a vállalat megemelte az alapbérét 50 százalékkal, a túlórapótlékot pedig a munkabeszüntetés ideje alatt megduplázták - ismertette Székely Tamás. A szakszervezeti vezető szerint a cég vezetés mindezek ellenére sem tudta gyengíteni a dolgozók sztrájkhajlandóságát. A munkabeszüntetés várható befejezéséről egyelőre nem beszélt a szakszervezeti vezető. A VDSZ kedden jelentette be, hogy a Hankook rácalmáci gyárában kedden délután 14 órakor határozatlan idejű sztrájk kezdődik, miután a cég által átlagosan 13,6 százalékos béremelés differenciáltan valósult meg. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a cégnél már régebb óta ott dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek. Az ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében kezdeményezte a szakszervezet már a tárgyalások elejétől, hogy a társaság fix, 18 százalékos alapbér emelést hajtson végre. Ezen felül a szakszervezet követelése még a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése - jelentette ki a VDSZ elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!