Házhozszállítást is végző budapesti éttermet bírságolt meg a Nébih

Gazdaság, 2018.11.13

Számos higiéniai hiányosságot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy házhozszállítást is végző budapesti étterem ellenőrzésekor, nyomon nem követhető élelmiszerek miatt pedig több millió forint bírságot szabott ki.

A hatóság keddi közleménye szerint a vizsgálat során egyebek mellett megállapították, hogy nem minden munkavállalónak volt érvényes egészségügyi vizsgálata. A gazdasági folyosón ételkészítést és készételtárolást is végeztek, ugyanezen a folyóson tárolták nem zárt formában a szárazárut és ételmaradékot is. A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helyiségben legyek is voltak.

Az ellenőrzés során a Nébih több mint 34 kilogramm alapanyagot vont ki a forgalomból, ezek túlnyomó részének nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is.

A hatóság szakemberei további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, amelyekben borjúhús volt, de erről az étteremnek nem volt számlája, így több mint 360 kilogramm felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság.

A Nébih kiemelte: a jövőben is fokozottan vizsgálják a házhoz szállított ételek megfelelőségét.

A jogsértéseket tartalmazó lista szerint a budapesti székhelyű Vorotex Hegy Kft. az érintett, az ellenőrzött hely a XI. kerületi Bod Péter utcában található.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!