Heti makronaptár - Kereseti, államháztartási adatok jönnek a jövő héten

Gazdaság, 2019.01.20

Kevés statisztikai adat jelenik meg a jövő héten, közülük a legfontosabbak a tavaly novemberi kereseti statisztika és az államháztartás tavalyi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesznek.

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek tavaly novemberi alakulásáról szóló statisztikát. A legutóbbi jelentés szerint 2018 január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Szintén kedden jelenik meg az államháztartás 2018-as helyzetéről szóló részletes tájékoztató. Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca előzetes adatait ismertetve egy hete azt közölte: tavaly decemberben az államháztartás központi alrendszere 397,3 milliárd forint többlettel zárt. Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára közölte: a tavalyi egész éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forintra rúghatott az előzetes adatok alapján, a tavalyi év végére 71 százalékra mérséklődhetett a GDP-hez mért államadósság, amely 2017 végén 73,3 százalék volt. Az Eximbank nélkül a GDP-arányos államadósság mértéke 69,2 százalékot mutat - jelezte. Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészében a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak.

Csütörtökön a tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom második becslését közli a KSH. Az előzetes adatok szerint tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve. Az előző hónapban valamivel magasabb, 6,4 százalékos kiigazítatlan, illetve 5,5 százalékos naptárhatástól megtisztított növekedést mért a KSH. Az első tizenegy hónapban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 6,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!